… amelyben Micimackóról lesz szó
02.22

Ő a jó öreg Alan Alexander Milne, a Micimackó és a Micimackó kuckója c. gyerekkönyvek szerzője. Ölében fogja kisfiát, Christopher Robint, aki nem más, mint Róbert Gida. Christopher Robin pedig ölében fogja azt a teddy mackót, akiről a mindannyiunk Micimackóját megformálta az író.
Ő pedig Karinthy Frigyes, az a magyar író, aki csodálatos magyar nyelvre lefordította nekünk mindkét könyvet. És mindez nem csupán fordítás, hanem ma már úgy tekintünk e két kis könyvre, mint a magyar irodalmi művekre. (Tudtátok-e, hogy szintén ő fordította le a Gulliver utazásait is?)
Ezek pedig az eredeti rajzok, E. H. Shepard művei.
A Disney filmgyár rajzfilmet készített a könyvek alapján. A rajzfilmek stílusa hasonlított Shepard rajzaihoz, bár az eredeti vonásokat a klasszikus Micimackóról egy modernebb medve képére formálták. A történetvezetés jellege és a szereplők már kevésbé hasonlítanak Milne eredeti meséire. Hasonlítsátok össze ezt a két jelenetet:
A Karinthy által fordított kis versikét Bródy János megzenésítette:
Persze ezt a dalt minden magyar kisgyerek ismeri, ti is nemkülönben. És, hogy mennyire kedves nektek is ez a CSACSI ÖREG MEDVE, hát itt van ez néhány kép:
Visszatekintés a 2009. év végére
01.06
Más gyerek talán el sem hiszi, de a mi osztályunkban szinte háromszor járt a Mikulás. Itt a képeken a második látogatása látható
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!
Ábel édesanyja ajándékozta az osztálynak ezt a szép adventi koszorút, amelyre Gáspár dísztobozokat, fahéjtekercseket forrasztott, az Ábel és még sok más osztálytárs segítségével. A lányok lila színű masnikkal díszítették.
Ezt a szép gyertyát pedig Áron hozta ajándékba az osztálynak, a kavicsokat pedig Andika gyűjtötte és festette. És, nicsak, a Boglárka betlehemi kis csillaga is itt látható! Ezt a csillagot ragasztjuk fel a háromkirályos üdvözlőlapunkra:
Amíg a lányok a munkáikat és az osztályt díszítgették, a fiú-társaság úgy döntött, hogy megtartja 2009 utolsó szünetét.
Nézzétek, Margaretta mögött valaki milyen gyorsan igyekezett lemenni, hogy még egy utolsót játszhasson az idei évben!
Addig a lányok gyönyörű rendet raktak az osztályban, majd kidíszítették a táblákat.
Aztán a szünetről feljöttek a fiúk, mindenki elcsendesedett és meghallgatták egymás verseit, énekeit, amelyeket a templomban szavalnak majd el Karácsony estéjén.
Végül Edna elénekelte közkívánatra:
“You better watch out!
You better not cry
Better not pout
I’m telling you why
Santa Claus is coming to town
Santa Claus is coming to town”
Búcsúzóul egy csoportképet készítettünk. Ilyenek voltunk 2009. december 11-én:
… és ekkor még nem is sejtettük, hogy milyen gyönyörűen fog másnap havazni.
Tavasz a hegyekben!(Primăvara la munte, Springtime in the mountains)
11.10
A szülői közösség eltervezte, hogy felújítja az osztálytermet. November 2-9 között meg is történt a nagy osztályrenoválási akció.
Az új tábla felszerelésénél akadt egy kis bökkenő, de egy kis segítséggel gyorsan fölkerült a tábla a falra.
Mint a kesztyű-mesében, ahol mindenik ujjacskában mindenki a neki leginkább megfelelő munkát végezte, itt is nagyszerűen ment a munkamegosztás. A Dávid apukája vállalta el egyebek mellett, a régi tábla alól előtáruló ‘márványmintás’ fal felújítását.
Az Ágota apukája a képeken sajnos nem látható. Ő a rémnehéz tábla cipelésében vette ki a részét a többiekkel együtt.
A Roland apukája is cipelt, emelt, fűrészelt, csavarozott, és ő volt az, aki ezt a kikeletszínű festéket első rétegben felfestette a szép új falburkolatra. Ezenkívül ő volt az, aki gondoskodott arról, hogy munka közben jókedvünk legyen. Roland meg Dávid is velünk voltak, táblát mostak, fűrészeltek, friss vizet hoztak. Még soha nem fordult elő velük, hogy ilyen késő estig az iskolában legyenek, most tapasztalták meg, hogy mennyi sötét zuga van az iskolának.
A Deuten család amellett, hogy kigondolta és eltervezte a renoválást, keményen dolgozott, a bevásárlástól a takarításig, a fűrészeléstől a festésig a hét minden napján. Pénteken Janka is segített, ő törülte le az összes széket.
- Te mondtad meg, hogy milyen színű legyen az iskola? – szögezte nekem Andreas a kérdést váratlanul.
- Nem én mondtam meg, hanem a falióra, meg a veder. - válaszoltam neki.
És az tudjátok-e, hogy mi volt ennek a zöld színű festéknek a fantázianeve? Biztos rájöttetek, hogy “Tavasz a hegyekben!”
A visszarakodás öröme péntek délutánra maradt.
Jó volt látni és megtapasztalni, ahogy fizikai formát öltött a szülői gondoskodás és törődés. Az is az össszefogás bizonyítéka, amikor két szülő beugrott megnézni bennünket, annak ellenére, hogy nem volt idejük segíteni.
Manapság gyakran hallani, hogy a szülők feljavíttatják a gyerekeik tantermeit. Ez a mi akciónk viszont attól volt szép és egyedi, hogy a legnehezebb fizikai munkát is maguk az apukák végezték el.
Billegballag
10.12
Bizonyára ismeritek Kányádi Sándor versét az illegő-billegő kisszékről, amelynek a három lába semmiképp nem akart szót fogadni, állandóan billegett. Hát a mi bútoraink is ehhez hasonlatos billegő-ballagó asztalok, meg székek voltak. Mi több, a mi székeink, azontúl, hogy billegtették a rajta ülő gyerekeket, néha még földhöz is vágták magukat mérgükben. Páldául, ha a gazdájuk felállt róluk, annyira megharagudtak, hogy a támlára akasztott táskával együtt verték hanyat magukat. Volt olyan eset is, amikor a mit sem sejtő gyerek vissza akart ülni a székére, és mivel az már mérgében fölborult, a mi gyerekünk szépen … hupp! … a földre huppant, a szék lábai közé. Egyszóval tarthatatlan volt már a helyzet… A tanítónéni soha nem merte remélni, hogy valaha ezeket a billegő bútorokat ki fogják cserélni.
Ekkor érkezett meg a segítség a Janka anyukája meg apukája részéről, akik kapcsolatot teremtettek egy holland karitatív szervezet és a Művészeti Líceum között. Így érkezett meg a mi osztályunkba 24 NEM BILLEGŐ egyszemélyes pad és 24 kényelmes szék, 1 katedra, egy felfújható játékzongora.
Bármennyire is megtömjük a táskát, mégsem húzza hátra a széket.
A játszó zongora-szőnyeg az első pad tetején.
Talán a bútorok egyetlen hiányossága, hogy a gyerekek lába még nem ér le a földre.
Most szép sorban, katonásan várják a gyereketet a bútorok, de könnyen alkothatunk majd csoportokat, akár körbe is rendezhetjük őket.
A katedra, melynek négy hatalmas fiókja van.
KÖSZÖNET a holland “Stichting Vriendenkring Oost-Europa te Wekerom” szervezet önkénteseinek.
KÖSZÖNET DEUTEN BERNDnek és MAKKAI RÉKÁnak a kapcsolatteremtésért, szervezésért, a lebonyolításért. Továbbá köszönet ORBÁN B. TIBORNAK, MOLNÁR ANDREÁNAK és ESZTERNEK a cipekedésért!
Gyermeknap Kutyfalván
10.12
2009 májusának vége fele, épp, amint a hangszervizsga lejárt, a Székely Anita szülei a Zalányi Dávid szüleivel együtt elhatározták, hogy egy gyereknapi rendezvénnyel lepik meg az osztályt.
Így történt, hogy mindenki, aki tehette, május harmincadikán, éppen Janka napján elindult KUTYFALVA fele. Volt, aki vonattal, volt, aki autóval, volt, aki szekérrel érkezett… (Ez csak vicc volt, mert szekérrel senki nem érkezett!)
Anita, a kis házikisasszony mindenkit nagy szeretettel fogadott.
Amíg arra vártunk, hogy mindenki megérkezzen, a fiúk körbejárták ezt a szép kis kerek falut. Amint a képen is látható, sikerült meghódítaniuk egy EKÉT, …
egy BORONÁT, tárcsástól, mindenestől, …
meg egy VETŐGÉPET. Elég sok kutyát láttak a faluban… talán ezért is hívják ezt a falut Kutyafalvának?
Reggeli után MŰHÓHAJÓkat építettünk. HA JÓ A HAJÓ, akkor még az is megtörténhet vele, hogy a Maroson fog úszni!
A Hajóépítő mesterek és a kész hajók
Indulás a Marosra!
Vajon mi történik a hajókkal?
Edna bizonyára látja!
Az apukák segítenek beindítani a hajók “motorjait”.
Az Anita anyukája megpróbálja lefényképezni a már messze úszó hajókat. Ha semmilyen baj nem éri őket, akkor még a Tiszáig is leúszhatnak.
Meglátogattuk a kutyfalvi kastélyt is, amely az alvó Csipkerózsika elvarázsolt kastélyára emlékeztetett leginkább, ahogy körülfogta a sok bodzabokor.
A Degenfeld-kastély bejárata, a bejárat felett a családi címerrel.
Mivel nagyon magasan volt a címer és nem láthattuk jól, ezért a Dávid anyukája hangosan mesélt az apró részletekről.
Ez a kastély mégis sokkal érdekesebb volt a mesebeli Csipkerózsika kastélynál, hisz láthattunk struccokat a kastély kertjében.
A nagytestű madarak gazdája még strucctollakkal is megajándékozott minket!
Most már könnyű lesz balerinának öltözni!
Nos, ekkora volt a strucctojás! Anita anyukája még strucctojásrántottát is sütött nekünk, …
az apukája pedig megmutatta a kertben a magától locsoló locsolóberendezést…
Később a templomba is bevitt bennünket. Mesélt a faluról meg a templomról. Megtudtuk, hogy Kutyfalvának nem sok köze van a kutyákhoz, hanem a név a KÚT szóval kapcsolatos, mert valamikor réges-régen “KÚTFALVA” volt a neve.
A szülőket nagyon érdekli ez a régi (XV. századi) templomépület.
Visszatérve a parókiára, a gyermektársaság az Anita szobájában kap menedéket. Elkezdődik a nagyon izgalmas kincskereső játék.
Aztán megérkezik valaki, akinek mindannyian NAGYON ÖRÜLÜNK. De vajon ki lehet?
Nézzétek, milyen piros haja van, mint a bohócoknak!
És csodálatos eszközöket hozott magával!
A neve: ZIZI bohóc. Ő a gyermeknapi meglepetésvendég!
Már készül is a lufivirág! Az Anitáé lett, a kis házigazdáé, aki jószívvel engedte, hogy bárki bármilyen játékával bármennyi ideig játsszék!
Aztán egyszercsak Aporból ROBOTEMBER lett! (persze a Dávid apukájának jóvoltából)
Kincsőből meg a kishúgából pedig PILLANGÓ.
És felsorolni sem lehet, hogy kiből mi lett, és hogy hányszor! Egy jóízű uzsonna után aztán elérkezett a gyereknap vége is, és mindenki szépen elköszönt.
Köszönet mindenért SZÉKELY LEVENTÉNEK, CSILLÁNAK és ANITÁNAK, illetve ZALÁNYI JÁNOSNAK, ZSIKÉNEK, DÁVIDNAK, ESZTERNEK és MÁTYÁSNAK!
Az első hangszervizsga
09.14
2009. május 18-án az elsősök készen álltak arra, hogy a szülők és a tanárnénik, tanárbácsik előtt is játsszanak a választott hangszereiken.
Először a vonósok kerültek sorra:
Sámuel, Andika
Anita, Lilla
Eszter, Ágota
Aporral indult a zongoravizsga. Utána következett szép sorban:
Janka
Roland
Andor
Ábel
Gáspár
Panna
Boglárka
Kincső
Zsuzsi
Margaretta
Edna
és végül Dávid.
Gratulálunk Minannyiatoknak!





































































































