“- Tanítónéni, bemutathatom az osztálynak ezt a könyvet?
- Hm… igen. Természetesen.”
Másnap már ketten érkeztek könyveikkel, aztán naponta mind többen és többen. Hát valahogy így kezdődött el a nagy könyvbemutatási hullám. Néhanapján, ha “dagály” van, előfordul, hogy 10-12 gyerek szeretné bemutatni kedvenc könyvét. Húúú! Sőt, olyan is van, aki több könyvvel érkezik. Természetesen mindenkire sor kerül, és mindenki elmesélheti azt, hogy miféle kapcsolat van közte és a könyv között. Általában ilyeneket mondanak a gyerkőcök: “Ezt a könyvet a nagynénémtől kaptam születésnapomra.” – tehát az ő tulajdona. Néha meg ilyent hallani: “Ezt a könyvet a polcunkon találtam.” – vagyis, a könyv szerényen lapult, évekig várt türelmesen, amíg a másodikossá cseperedett írástudó meg nem találta.
Ha átgondoljuk a dolgot, naponta átlagosan 6-8 könyv kerül le különböző polcokról, és ugrik be egy-egy iskolatáskába, a táska meg az autóba, és igyekszik megmutatni magát nekünk: a 24 embernek. Jönnek-mennek tehát a könyvek, élik a maguk társadalmi életét: ott mutogatják magukat gyönyörű keménykötésű ruházatukban a könyvvásárokon, könyvesboltokban, ők a szülinapok főszereplői. És van egy hely, amely a könyvek nagy-nagy gyülekezőhelye, ahol minden könyv összefut, ahová minden ember besétálhat és megtalálhatja azt a polcon lapuló könyvet, amely épp őrá vár. És ez a csodálatos hely nem más, mint a könyvtár.
A MAROS MEGYEI KÖNYVTÁR
Nos, ide látogattunk el mindannyian egy szép márciusi napon.
Ezeket a pici képeket már látogatásunk előtt előreküldtük, hogy a személyes belépőkártyáink idejében elkészülhessenek.
Ez a Maros Megyei Könyvtár bejárata. A megalakulása óta Kultúrpalota egyik szárnyában kapott helyet, amely 1913 november 15-én nyitotta meg kapuit. Sámuel rögtön ki is számolta, hogy most pontosan 97 éves. És láthatjátok, hogy ez a kis kapu azóta is nyitva van!
Ilyen ólombetétes ablakai vannak ennek a szép épületlek, amit – tudni kell – már eredetileg is könyvtárnak terveztek.
… és kedves belső udvara, ahová ki lehet ülni beszélgetni, olvasgatni, a felnőtteknek kávézni.
Csiki Emese főkönyvtárosnéni volt, aki minket fogadott, mindenhová elvezetett, mindent megmutatott, és még játékot is szervezett nekünk. Láttuk a felnőttkönyvtár különböző részeit… még a raktárat is, ahol már alig-alig férnek a könyvek.
Ezen a termen úgy suhantunk át, mint az árnyak, egy pissz sem hagyta el az ajkunkat, hisz ez az OLVASÓTEREM! Itt nagyon értékes könyveket tanulmányoznak az olvasók, amelyekből a városban talán nincs is több, ezért nem is kölcsönözhetők ki elvitelre, hanem csupán ide az olvasóterembe.
Például ezeket a nagyon régi könyveket, könyvkincseket nem viheti haza senki.
A 97 év alatt a könyvtár oly sok könyvvel gazdagodott, hogy már nem fért el az eredeti szárnyban. Ezért létrehozták a GYERKEKKÖNYVTÁR részleget a főtér felőli szárnyban.
Ide vezetett minket Emese néni, ahol már vártak a könyvtárosnénik.
Lilla éppen a terem gyönyörű menyezetét nézegeti.
Közben a játék is elkezdődik: Mindenki elindul, kiválaszt egy könyvet, és elkészíti ennek a könyvnek a kartotékát, vagyis nyilvántartásba veszi a könyvet: egy kis cédulára fölírja a könyv címét, szerzőjét, kiadóját, a kiadás helyét, idejét, a könyv árát, illetve az ISBN számát. – mindezt a kért szempontok szerint, helyesen, ügyesen, szépen.
Ilyen kartotékok szerint találják meg az olvasók a könyveket a katalógusokban.
Miután mindenki elkészítette a kartotékot, együtt ÁBC sorrendbe állítottuk őket.
És végül eljött az a pillanat, amit talán a leginkább vártunk mindannyian: megkaptuk a könyvtári belépőket!
És akinek már megvan a belépője, az már föl is röppenhet az emeletre, hogy megkeresse azt a könyvet, amely ott várja őt a polcon meglapulva. 
KÖSZÖNET DEUTEN MAKKAI RÉKÁNAK A KÖNYVTÁRLÁTOGATÁSBAN NYÚJTOTT SEGÍTSÉGÉÉRT.
