Bizonyára ismeritek Kányádi Sándor versét az illegő-billegő kisszékről, amelynek a három lába semmiképp nem akart szót fogadni, állandóan billegett. Hát a mi bútoraink is ehhez hasonlatos billegő-ballagó asztalok, meg székek voltak. Mi több, a mi székeink, azontúl, hogy billegtették a rajta ülő gyerekeket, néha még földhöz is vágták magukat mérgükben. Páldául, ha a gazdájuk felállt róluk, annyira megharagudtak, hogy a támlára akasztott táskával együtt verték hanyat magukat. Volt olyan eset is, amikor a mit sem sejtő gyerek vissza akart ülni a székére, és mivel az már mérgében fölborult, a mi gyerekünk szépen … hupp! … a földre huppant, a szék lábai közé. Egyszóval tarthatatlan volt már a helyzet… A tanítónéni soha nem merte remélni, hogy valaha ezeket a billegő bútorokat ki fogják cserélni.
Ekkor érkezett meg a segítség a Janka anyukája meg apukája részéről, akik kapcsolatot teremtettek egy holland karitatív szervezet és a Művészeti Líceum között. Így érkezett meg a mi osztályunkba 24 NEM BILLEGŐ egyszemélyes pad és 24 kényelmes szék, 1 katedra, egy felfújható játékzongora.
Bármennyire is megtömjük a táskát, mégsem húzza hátra a széket.
A játszó zongora-szőnyeg az első pad tetején.
Talán a bútorok egyetlen hiányossága, hogy a gyerekek lába még nem ér le a földre.
Most szép sorban, katonásan várják a gyereketet a bútorok, de könnyen alkothatunk majd csoportokat, akár körbe is rendezhetjük őket.
A katedra, melynek négy hatalmas fiókja van.
KÖSZÖNET a holland “Stichting Vriendenkring Oost-Europa te Wekerom” szervezet önkénteseinek.
KÖSZÖNET DEUTEN BERNDnek és MAKKAI RÉKÁnak a kapcsolatteremtésért, szervezésért, a lebonyolításért. Továbbá köszönet ORBÁN B. TIBORNAK, MOLNÁR ANDREÁNAK és ESZTERNEK a cipekedésért!
