Krisztina és Kamilla közös szülinapjukra mindannyiunkat meghívtak: másodikosokat, harmadikosokat. Az idei hosszú és kemény tél után ez volt az első igazi tavaszi kiruccanásunk.
Boldog szülinapot, Krisztina! No, de hol van Kamilla, a szülinapos nővérke?
Ott lovagol!!!
Boooldog szülinapooooot, Kamillaaaaa!!! 
A legutóbbi nevelőhangversenyen a kolozsvári zeneakadémiáról érkezett Marosvásárhelyre egy fiatal karmester, Matei Pop.
Ő meg a zenekar együtt mesélték el nekünk Péter és a farkas meséjét. Ezt a SZIMFONIKUS mesét Szergej Prokofjev orosz zeneszerző írta.
A mese szereplői: a kis Péter, barátai a madár meg a kacsa, nagyapó, a macska, a vadászok, meg hát persze a farkas.
A szereplőket egy-egy hangszer képviseli: Pétert – a vonósok, a madarat – a fuvola, a kacsát – az oboa, a macskát – a mély hangon megszólaló klarinét, nagypapát – a fagott, a vadászok fegyvereit – az ütőshangszerek, a félelmetes farkast – azt több egyszerre félelmetesen szóló kürt
Ez a kis Disney rajzfilm pedig segít jobban megérteni a mesét:
Aki pedig az egyszerű gyerekrajzokat szereti, az inkább az alábbi filmet nézze meg:
Vagy ezt…
“- Tanítónéni, bemutathatom az osztálynak ezt a könyvet?
- Hm… igen. Természetesen.”
Másnap már ketten érkeztek könyveikkel, aztán naponta mind többen és többen. Hát valahogy így kezdődött el a nagy könyvbemutatási hullám. Néhanapján, ha “dagály” van, előfordul, hogy 10-12 gyerek szeretné bemutatni kedvenc könyvét. Húúú! Sőt, olyan is van, aki több könyvvel érkezik. Természetesen mindenkire sor kerül, és mindenki elmesélheti azt, hogy miféle kapcsolat van közte és a könyv között. Általában ilyeneket mondanak a gyerkőcök: “Ezt a könyvet a nagynénémtől kaptam születésnapomra.” – tehát az ő tulajdona. Néha meg ilyent hallani: “Ezt a könyvet a polcunkon találtam.” – vagyis, a könyv szerényen lapult, évekig várt türelmesen, amíg a másodikossá cseperedett írástudó meg nem találta.
Ha átgondoljuk a dolgot, naponta átlagosan 6-8 könyv kerül le különböző polcokról, és ugrik be egy-egy iskolatáskába, a táska meg az autóba, és igyekszik megmutatni magát nekünk: a 24 embernek. Jönnek-mennek tehát a könyvek, élik a maguk társadalmi életét: ott mutogatják magukat gyönyörű keménykötésű ruházatukban a könyvvásárokon, könyvesboltokban, ők a szülinapok főszereplői. És van egy hely, amely a könyvek nagy-nagy gyülekezőhelye, ahol minden könyv összefut, ahová minden ember besétálhat és megtalálhatja azt a polcon lapuló könyvet, amely épp őrá vár. És ez a csodálatos hely nem más, mint a könyvtár.
Nos, ide látogattunk el mindannyian egy szép márciusi napon.
Ezeket a pici képeket már látogatásunk előtt előreküldtük, hogy a személyes belépőkártyáink idejében elkészülhessenek.
Ez a Maros Megyei Könyvtár bejárata. A megalakulása óta Kultúrpalota egyik szárnyában kapott helyet, amely 1913 november 15-én nyitotta meg kapuit. Sámuel rögtön ki is számolta, hogy most pontosan 97 éves. És láthatjátok, hogy ez a kis kapu azóta is nyitva van!
Ilyen ólombetétes ablakai vannak ennek a szép épületlek, amit – tudni kell – már eredetileg is könyvtárnak terveztek.
… és kedves belső udvara, ahová ki lehet ülni beszélgetni, olvasgatni, a felnőtteknek kávézni.
Csiki Emese főkönyvtárosnéni volt, aki minket fogadott, mindenhová elvezetett, mindent megmutatott, és még játékot is szervezett nekünk. Láttuk a felnőttkönyvtár különböző részeit… még a raktárat is, ahol már alig-alig férnek a könyvek.
Ezen a termen úgy suhantunk át, mint az árnyak, egy pissz sem hagyta el az ajkunkat, hisz ez az OLVASÓTEREM! Itt nagyon értékes könyveket tanulmányoznak az olvasók, amelyekből a városban talán nincs is több, ezért nem is kölcsönözhetők ki elvitelre, hanem csupán ide az olvasóterembe.
Például ezeket a nagyon régi könyveket, könyvkincseket nem viheti haza senki.
A 97 év alatt a könyvtár oly sok könyvvel gazdagodott, hogy már nem fért el az eredeti szárnyban. Ezért létrehozták a GYERKEKKÖNYVTÁR részleget a főtér felőli szárnyban.
Ide vezetett minket Emese néni, ahol már vártak a könyvtárosnénik.
Lilla éppen a terem gyönyörű menyezetét nézegeti.
Közben a játék is elkezdődik: Mindenki elindul, kiválaszt egy könyvet, és elkészíti ennek a könyvnek a kartotékát, vagyis nyilvántartásba veszi a könyvet: egy kis cédulára fölírja a könyv címét, szerzőjét, kiadóját, a kiadás helyét, idejét, a könyv árát, illetve az ISBN számát. – mindezt a kért szempontok szerint, helyesen, ügyesen, szépen.
Ilyen kartotékok szerint találják meg az olvasók a könyveket a katalógusokban.
Miután mindenki elkészítette a kartotékot, együtt ÁBC sorrendbe állítottuk őket.
És végül eljött az a pillanat, amit talán a leginkább vártunk mindannyian: megkaptuk a könyvtári belépőket!
És akinek már megvan a belépője, az már föl is röppenhet az emeletre, hogy megkeresse azt a könyvet, amely ott várja őt a polcon meglapulva.
KÖSZÖNET DEUTEN MAKKAI RÉKÁNAK A KÖNYVTÁRLÁTOGATÁSBAN NYÚJTOTT SEGÍTSÉGÉÉRT.
Ő a jó öreg Alan Alexander Milne, a Micimackó és a Micimackó kuckója c. gyerekkönyvek szerzője. Ölében fogja kisfiát, Christopher Robint, aki nem más, mint Róbert Gida. Christopher Robin pedig ölében fogja azt a teddy mackót, akiről a mindannyiunk Micimackóját megformálta az író.
Ő pedig Karinthy Frigyes, az a magyar író, aki csodálatos magyar nyelvre lefordította nekünk mindkét könyvet. És mindez nem csupán fordítás, hanem ma már úgy tekintünk e két kis könyvre, mint a magyar irodalmi művekre. (Tudtátok-e, hogy szintén ő fordította le a Gulliver utazásait is?)
Ezek pedig az eredeti rajzok, E. H. Shepard művei.
A Disney filmgyár rajzfilmet készített a könyvek alapján. A rajzfilmek stílusa hasonlított Shepard rajzaihoz, bár az eredeti vonásokat a klasszikus Micimackóról egy modernebb medve képére formálták. A történetvezetés jellege és a szereplők már kevésbé hasonlítanak Milne eredeti meséire. Hasonlítsátok össze ezt a két jelenetet:
A Karinthy által fordított kis versikét Bródy János megzenésítette:
Persze ezt a dalt minden magyar kisgyerek ismeri, ti is nemkülönben. És, hogy mennyire kedves nektek is ez a CSACSI ÖREG MEDVE, hát itt van ez néhány kép:
Az ujjaid folyton a ritmust ütik, netán hiányérzeted van, ha nincs ceruza vagy papír a közelben? Tudd, hogy köztünk a helyed!
A Művészeti Líceum felkészítőt hirdet az I. – IX. osztályokba való felvételire a 2010/2011-es tanévre
FELKÉSZÍTŐK:
ZENEszakra
2010. március 1-jétől I. – VII. osztály számára
Magyar tagozat:
I. osztályba – szerda 17,00 – 18,00 – díszterem
tanár: Sinkó Gyöngyvér
II.-VII. osztályba – kedd 15,00 – 16,00 – díszterem
tanár: Czédula Kamilla
VIII. osztályosoknak (ének szakra a IX. osztályba)
kedd 17,00 – 18,00 – díszterem
tanár: Borbély Enikő
csütörtök 11,00-12,00 – bentlakás 11-es terem (Mărăsti u. 8A)
KÉPZŐMŰVÉSZETI szakra
V.-VIII. osztályosok számára
Minden szombaton 9,00-13,00 között a képzőművészeti műtermekben
Revoluţei (Forradalom) utca 8 szám alatt
A FELVÉTELI VIZSGÁK
2010. április 28-30-án lesznek a Művészeti Líceumban
16,00-19,00 Zene – Revoluţei (Forradalom) utca 9. szám
14,00-18,00 Képzőművészet – Revoluţei (Forradalom) utca 8. szám
NYÍLTNAPOK:
2010. február 19.-én 9 – 16 óra
2010. február 20.-án 11 – 15 óra
Itt teljes emberré válhatsz: művészi képességeidet zenész- és képzőművésztanárok fejlesztik, és az általános műveltségi tárgyakból is alapos képzésben részesülsz.
Cím: Marosvásárhely, Revoluţiei utca, 9. szám
E-Mail: lic_arta@yahoo.com Tel: 0265-211187
Internet: http://www.freewebs.com/liceuldearta
Más gyerek talán el sem hiszi, de a mi osztályunkban szinte háromszor járt a Mikulás. Itt a képeken a második látogatása látható KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!
Ábel édesanyja ajándékozta az osztálynak ezt a szép adventi koszorút, amelyre Gáspár dísztobozokat, fahéjtekercseket forrasztott, az Ábel és még sok más osztálytárs segítségével. A lányok lila színű masnikkal díszítették.
Ezt a szép gyertyát pedig Áron hozta ajándékba az osztálynak, a kavicsokat pedig Andika gyűjtötte és festette. És, nicsak, a Boglárka betlehemi kis csillaga is itt látható! Ezt a csillagot ragasztjuk fel a háromkirályos üdvözlőlapunkra:
Amíg a lányok a munkáikat és az osztályt díszítgették, a fiú-társaság úgy döntött, hogy megtartja 2009 utolsó szünetét.
Nézzétek, Margaretta mögött valaki milyen gyorsan igyekezett lemenni, hogy még egy utolsót játszhasson az idei évben!
Addig a lányok gyönyörű rendet raktak az osztályban, majd kidíszítették a táblákat.
Aztán a szünetről feljöttek a fiúk, mindenki elcsendesedett és meghallgatták egymás verseit, énekeit, amelyeket a templomban szavalnak majd el Karácsony estéjén.
Végül Edna elénekelte közkívánatra:
“You better watch out!
You better not cry
Better not pout
I’m telling you why
Santa Claus is coming to town
Santa Claus is coming to town”
Búcsúzóul egy csoportképet készítettünk. Ilyenek voltunk 2009. december 11-én:
… és ekkor még nem is sejtettük, hogy milyen gyönyörűen fog másnap havazni.
A szülői közösség eltervezte, hogy felújítja az osztálytermet. November 2-9 között meg is történt a nagy osztályrenoválási akció.
Az új tábla felszerelésénél akadt egy kis bökkenő, de egy kis segítséggel gyorsan fölkerült a tábla a falra.
Mint a kesztyű-mesében, ahol mindenik ujjacskában mindenki a neki leginkább megfelelő munkát végezte, itt is nagyszerűen ment a munkamegosztás. A Dávid apukája vállalta el egyebek mellett, a régi tábla alól előtáruló ‘márványmintás’ fal felújítását.
Az Ágota apukája a képeken sajnos nem látható. Ő a rémnehéz tábla cipelésében vette ki a részét a többiekkel együtt.
A Roland apukája is cipelt, emelt, fűrészelt, csavarozott, és ő volt az, aki ezt a kikeletszínű festéket első rétegben felfestette a szép új falburkolatra. Ezenkívül ő volt az, aki gondoskodott arról, hogy munka közben jókedvünk legyen. Roland meg Dávid is velünk voltak, táblát mostak, fűrészeltek, friss vizet hoztak. Még soha nem fordult elő velük, hogy ilyen késő estig az iskolában legyenek, most tapasztalták meg, hogy mennyi sötét zuga van az iskolának.
A Deuten család amellett, hogy kigondolta és eltervezte a renoválást, keményen dolgozott, a bevásárlástól a takarításig, a fűrészeléstől a festésig a hét minden napján. Pénteken Janka is segített, ő törülte le az összes széket.
- Te mondtad meg, hogy milyen színű legyen az iskola? – szögezte nekem Andreas a kérdést váratlanul.
- Nem én mondtam meg, hanem a falióra, meg a veder. - válaszoltam neki.
És az tudjátok-e, hogy mi volt ennek a zöld színű festéknek a fantázianeve? Biztos rájöttetek, hogy “Tavasz a hegyekben!”
A visszarakodás öröme péntek délutánra maradt.
Jó volt látni és megtapasztalni, ahogy fizikai formát öltött a szülői gondoskodás és törődés. Az is az össszefogás bizonyítéka, amikor két szülő beugrott megnézni bennünket, annak ellenére, hogy nem volt idejük segíteni.
Manapság gyakran hallani, hogy a szülők feljavíttatják a gyerekeik tantermeit. Ez a mi akciónk viszont attól volt szép és egyedi, hogy a legnehezebb fizikai munkát is maguk az apukák végezték el.
