Az egész osztály örömére meghívást kaptunk Marosszentgyörgyre Kincsőékhez. Izgatottan gyülekeztünk az iskola előtt, vártuk a buszt és a két kisautót, amelyek Kincsőék tulipánnal kidíszített kapuja elé varázsolt minket. Amikor megérkeztünk, ámuldoztunk azon, hogy Kincsőéknek milyen szép házuk van, kis kerttel meg hintával. El sem hittük volna, hogy Kincsőéknek egy gyönyörű magyar vizslájuk van, Fürge névvel megtisztelve.
Kincső nagyon kedves volt velünk: engedte, hogy a játékaival játsszunk, és még az emeletes ágyára is engedett felmászni minket. Később nagyon finom szalámis szendviccsel, fánkkal és teával kínáltak minket.
Evés után megmásztuk a Cinege-tetőt Fürge vezetésével. Az erdőn keresztül egy jó strapás utat tettünk meg, de aztán felértünk a rétre. Ott csapatokat alkottunk és minden csapat épített magának egy kis sátrat. A lányok kint a mezőn, a fiúk bent az erdőben. Új Roland magánsátrat készített.
Kincső apukája arról is gondoskodott, hogy ne legyünk éhesek: szendvicset és vizet hozott nekünk.
A sok játék után egy még izgalmasabb játék következett: a számháború. A homlokunkra kötött kék és piros papírokon állt a számunk. A háború az erdőben zajlott, és nagyon kemény háború volt, ezt mindenki érezte.
Amikor visszatértünk Kincsőékhez, Dávid megmutatta a boksz-zsáknak, hogy ki is itt a főnök.
A játékidő sajnos nagyon gyorsan lejárt és mindenkinek búcsúzni kellett:
Viszlát, Kincső, Ágota és Kristóf! Nagyon szép emlék marad ez a nap!
Székely Anita
2011 november 6.
